2011 Az erdők éve címmel hírdette meg fotópályázatát a Bakony-Balaton
Környezetvédelmi Oktatóközpont. Az iskolánkban működő, de városi
feladatot ellátó központ felhívása – a város számos intézményében
tanuló és tanító – diák és pedagógus figyelmét, alkotó fantáziáját
keltette fel. A beküldött – művészi igényességgel készített – fotók
sikerrel mutatták be az erdő ezer arcát.
A pályamunkákat Szekeres György erdőmérnök és
fotóművész értékelte. A díjátadáson Nagyné Kozma Ildikó az
Oktatóközpont vezetőjének köszöntőjét követően Biró Kristóf és Tóth
Bence 7. a osztályos tanulók tolmácsolásában az alkalomhoz illő
gondolatokat hallgatták meg a jelenlévők.
Ezt követően Takács László képviselő úr és Horváth
Szilárd igazgató úr adta át az elismeréseket a díjazott diákoknak és
pedagógusoknak.Az iskola aulájában kiállítást nyílt, ahol a 71
pályamunka megtekinthető.