A Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktató Központ a 2011/12-es tanévben
szervezett programjain kiemelkedő eredményt elért tanulókat és
pedagógusokat jutalomkirándulásban részesítették. A „Legek kirándulása
„címet viselő programban nyolc iskola diákjai és pedagógusai vettek
részt. (Báthory, Botev, Cholnoky, Deák, Gyulaffy, Kossuth, Rózsa
úti, Szilágyi) A diákok az „Erdők éve” alkalmából meghirdetett
fotópályázat, a „Malmok a Séden” programsorozat, az „Energia őrjárat”
és a „Rajtunk is múlik” levelezőverseny során nyújtott
teljesítményükkel „válthatták” meg buszjegyüket.
A kirándulás során többek között Kisbéren
megtekintették a Mini Magyarország makettkiállítást, Komáromban a
monostori erődöt, és sétát tettek a Duna hídján átsétálva Komárnóba is.
A kirándulás során készített fényképek is tanusítják a vidám, jó
hangulatot. Gratulálunk a „legeknek” és köszönjük Nagyné Kozma
Ildikó és Váradi Lászlóné kollégák munkáját.